A részleteket Szilágyi Gábor osztotta meg
rádiónkkal:
Zenei és természeti
sokadalomra készülhet Debrecen, ugyanis jövő hét végén, azaz június 7-9-ig
rendezik meg a Nemzeti Parkok hetét Debrecenben és a Hortobágyi Nemzeti
Parkban- jelentette be ma, a nemzeti park igazgatója, Szilágyi Gábor. A
programsorozat rendezési jogát, minden évben egyetlen park kapja, idén pedig a
hortobágyi lesz a házigazda. Hagyományteremtő céllal, mind a 10
természetvédelmi egység képviselteti majd magát a Nagytemplom mögötti
romkertben felállított kirakodó vásárban. Emellett zenei sokszínűségre is lehet
majd számítani, hiszen a debreceni művészek mellett egy jubileumi koncertnek is
otthont ad majd az esemény. A részleteket Szilágyi Gábor osztotta meg
rádiónkkal: