A kenyércsomagoláson is feltüntetik most már az eltűnt gyermekek fotóit2013-05-24 - 16:21:22
Most már nemcsak a
tejesdobozokon és ásványvizes flakonokon, de a kenyércsomagoláson is
feltüntetik eltűnt gyermekek fotóit és adatait
Most már nemcsak a
tejesdobozokon és ásványvizes flakonokon, de a kenyércsomagoláson is
feltüntetik eltűnt gyermekek fotóit és adatait, emellett
közösségimédia-alkalmazás is indul az érintettek felkutatására. Garamvölgyi László, az Országos
Rendőr-főkapitányság szóvivője az Ezer lámpás éjszakája elnevezésű
rendezvényről tartott sajtótájékoztatón elmondta: jelenleg 1111 eltűnt
gyermeket és fiatalkorút keresnek, ebből 245 esetet még az előző évről hoztak
át. A 12 és 16 év közöttiek döntően intézetből tűntek el, és fele-fele arányban
vannak köztük a fiúk és a lányok. A tapasztalatok alapján a keresettek
egyharmada 48 órán belül előkerül, s hasonló az arány egy héten, illetve egy
hónapon belül is. Garamvölgyi László kitért arra is, hogy az eltűnteket nem
veszik ki a rendszerből addig, amíg nem tudják, mi lett velük. A gyermekek
felkutatására indított kampányban az idén hatmillió doboz tejen, ötmillió
ásványvizes flakonon és mintegy 100 ezer kenyéren tűnnek fel a fotók és adatok.
Ezzel párhuzamosan elindult egy közösségimédia-alkalmazás is, a
keresőprogramban ugyancsak meg lehet osztani az eltűntek adatait. Az első évtől
több mint 40 gyermek fényképét közölték, s közülük 12 gyermeket meg is
találtak.
|
|