A befogadóállomás minden lakójának áttekintik a tartózkodási körülményeit
2013-05-24 - 13:06:48

Debrecenben év eleje óta mintegy háromszorosára nőtt a menekültek száma. Jelenleg mintegy 950 lakója van a Sámsoni úti befogadóállomásnak

Debrecenben év eleje óta mintegy háromszorosára nőtt a menekültek száma. Jelenleg mintegy 950 lakója van a Sámsoni úti befogadóállomásnak. Ennek oka, hogy januártól az uniós jogharmonizáció miatt megváltozott a menekültstátust kérőkkel kapcsolatos eljárási szabály. Ennek értelmében a menekültstátusért folyamodó határátlépők nem utasíthatóak ki, és nem is lehet őket őrizetbe venni az eljárás idejére, hanem azonnal a befogadóállomásokra kerülnek. A Sámsoni út környékén a kialakult helyzet ellen a Jobbik fáklyás felvonulást is tartott, illetve a debreceni közgyűlésen is téma, hogy a környéken élők egyre veszélyesebbnek érzik lakóhelyüket. A mai sajtótájékoztatón Tasó László országgyűlési képviselő elmondta: a debreceni befogadóállomás minden lakójának megvizsgálják szeptember 1-jéig a tartózkodási körülményeit, és október 31-ig végleges döntés születik arról, hogy maradhatnak-e az állomáson. Véleménye szerint a jelenlegi szabályozás 2007-es meghozatalakor a döntéshozók sokkal szabadabb mozgást és kevesebb kitoloncolást tettek lehetővé a főleg illegálisan Magyarországra érkező migránsoknak, mint a legtöbb uniós tagország. A várható változásokról Tasó László nyilatkozott rádiónknak:



További cikkek a témakörből
Jövő héten kezdődhet a szúnyogirtás Debrecenben
2013-05-24 - 13:09:19
Egyelőre az időjárás nem engedi, hogy megkezdődjön a szúnyogirtás Debrecenben, pedig az önkormányzat már ezt megrendelte
Érdemes inkább az automatáknál jegyet váltani a hétvégén
2013-05-24 - 16:18:01
Ma este nyolc órától várhatóan vasárnap 12 óráig karbantartási munkálatok miatt szünetel az EME szolgáltatása
Újabb forgalmirend válzozás lesz hétfőtől
2013-05-24 - 11:31:55
A kettes villamosvonal munkálatai miatt a Honvéd– Csemete– Dózsa György utca kereszteződésben forgalmirend-változás lesz.
Közeleg a nemzeti parkok hete
2013-05-24 - 11:30:30
A rendezvény központi nyitóhétvégéjének június 7-től 9- ig ezúttal a Hortobágyi Nemzeti Park és Debrecen ad otthont.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu