Sínen van az új villamos
2013-05-23 - 16:17:05

A jármű május végétől próbajáratként közlekedik majd a Petőfi tértől a Péterfia utcáig.  A következő járművet előreláthatólag júniusban szállítják, 2014 tavaszáig pedig folyamatosan mind a 18 új villamos megérkezik Debrecenbe.

Sínre tették Debrecenben az első új villamost az Ispotály utcán.A két részben szállított villamost a speciális szállítójárművekről sínre gurították, majd a két elemet a szakemberek összeszerelték.  A zökkenőmentes szállítást és szerelést követően az új villamos 12 óra után néhány perccel érkezett meg a Salétrom utcai telephelyre.A jármű május végétől próbajáratként közlekedik majd a Petőfi tértől a Péterfia utcáig.  A következő járművet előreláthatólag júniusban szállítják, 2014 tavaszáig pedig folyamatosan mind a 18 új villamos megérkezik Debrecenbe.



További cikkek a témakörből
Idén is lesz Szeretethíd
2013-05-23 - 16:23:41
A rendezvény céljáról és a programokról Balogh Barnabást, a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkészi elnökét kérdeztük..
Több figyelmet érdemelnek, akik saját környezetük boldogulását szolgálják
2013-05-24 - 07:55:17
Ennek érdekében Áder János szerint néhány dolgot "alighanem mindannyiunknak másképp kell csinálnunk".
Készülnek a Gyereknapra a Nagyerdőn
2013-05-23 - 16:13:38
A már megszokott és közkedvelt látványetetések mellett a katták, vagyis a gyűrűsfarkú makik közreműködésével „majomparádét”, majomházi foglalkozást tartanak az állatkert szakemberei.
Hol tisztítják ma éjjel a vízhálózatot?
2013-05-23 - 10:04:58
Nagymennyiségű vas- és mangán rakódott le egy év alatt a csőfalakra a vízből, emiatt a Debreceni Vízmű Zrt. munkatársai ma is tisztítják a vízhálózatot

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu