Készülnek a Gyereknapra a Nagyerdőn2013-05-23 - 16:13:38
A már megszokott és közkedvelt
látványetetések mellett a katták,
vagyis a gyűrűsfarkú makik közreműködésével „majomparádét”, majomházi
foglalkozást tartanak az állatkert szakemberei.
Május
utolsó vasárnapja hagyományosan a gyerekeké. Készülnek erre a Nagyerdőn is. Az Állat- és Növénykert, illetve a Vidámpark
ebben az évben is színes és gazdag kínálattal, rendezvényekkel és kedvezményekkel
készül a kicsik és családjuk fogadására. Eljönnek és bemutatót tartanak a Fehérlófia
Egyesület hagyományőrző íjászai. Fellépnek a Muzsikáló Egészség Alapítványi
Alapfokú Művészeti Iskola fiatal népzenészei, és citerazenekaruk
szórakoztatja majd a közönséget. Szombaton itt ünnepli a Gyermeknapot a DEKOM,
a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja a Nyírbátori
Gyermekvédelmi Központ 60 intézeti lakójával. A karitatív csapat nem csak a hátrányos helyzetű
gondozottaknak, hanem a parkba kilátogatóknak is bemutatja katasztrófasátrát,
különleges felszereléseit, terepjáróit és mentőkutyáit. A már megszokott és közkedvelt
látványetetések mellett a katták,
vagyis a gyűrűsfarkú makik közreműködésével „majomparádét”, majomházi
foglalkozást tartanak az állatkert szakemberei. A Vidámparkba a kicsik számára (14 éves
korig) ingyenes lesz a belépés május utolsó vasárnapján.
| Sínen van az új villamos 2013-05-23 - 16:17:05A jármű
május végétől próbajáratként közlekedik majd a Petőfi tértől a Péterfia utcáig. A következő járművet előreláthatólag
júniusban szállítják, 2014 tavaszáig pedig folyamatosan mind a 18 új villamos
megérkezik Debrecenbe.
| | Idén is lesz Szeretethíd 2013-05-23 - 16:23:41
A
rendezvény céljáról és a programokról Balogh Barnabást, a Magyar Református
Szeretetszolgálat lelkészi elnökét kérdeztük..
| | Hol tisztítják ma éjjel a vízhálózatot? 2013-05-23 - 10:04:58
Nagymennyiségű vas- és mangán
rakódott le egy év alatt a csőfalakra a vízből, emiatt a Debreceni Vízmű Zrt.
munkatársai ma is tisztítják a vízhálózatot
| | Holnapig adhatják le a gyerekek a megunt vagy feleslegessé vált játékaikat, Debrecenben is 2013-05-23 - 09:53:43
A debreceni játéküzlet a
Fórumban található, ott gyűjtik a jó állapotú játékokat, az adakozó gyermekek pedig
elismerő oklevelet kapnak
|
|
|