Ma volt a balesetmegelőzési program, a Törés- Pont díszelőadása
2013-05-15 - 16:13:38

A szervezők egyébként azt szeretnék, ha az előadás valamennyi hajdú-bihari középiskola diákja számára mihamarabb elérhető lenne.

A Debreceni Törvényszék is bekapcsolódott egy Közép-Európában Is egyedülálló baleset-megelőzési programba, amelynek kivitelezője. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya. A Törés-Pont díszelőadását ma rendezték meg Debrecenben, az Ady Endre és a Fazekas Mihály Gimnázium egy-egy 10. évfolyamos osztálya részvételével.A Törés-Pont kifejezetten a középiskolás korosztályt, a 16-17 éves fiatalokat célozza meg. Az Egyesült Királyság valamint Németország után Magyarországon, Hajdú-Bihar megyében indult el elsőként.   A hazai program mottója: „A baleseteket emberek okozzák.”  A program a fiatal járművezetők mellett az utasként utazó fiatalokat célozza meg.   A projekt törekvése, hogy a fiatalok ismerjék meg a Balesetek elkerülésére szolgáló lehetőségeiket; fokozottabban ismerjék fel a kockázatokat; képesek legyenek realisztikusan értékelni a baleseteket; ismerjék fel a korosztályukra jellemző baleseti kockázatokat.   A szervezők egyébként azt szeretnék, ha az előadás valamennyi hajdú-bihari középiskola diákja számára mihamarabb elérhető lenne.



További cikkek a témakörből
Városunk fejlesztési programját mutatják be Brüsszelben
2013-05-15 - 16:15:15
Kósa Lajos polgármester és a debreceni városvezetők ezért két napos munkalátogatásra utaztak Brüsszelbe.
Idős nő kifosztóit fogták el megyénkben
2013-05-15 - 16:23:34
  A középkorú férfiakat néhány órával később Balmazújváros határában fogták el. A tolvajok az autójukat hátrahagyva, futva próbáltak elmenekülni a rendőrök elől, egyikük egy bokros területen megpróbálta elrejteni a pénzt. 
Kiraboltak egy pénzintézetet Debrecenben
2013-05-15 - 16:10:12
A rendőrök nagy erőkkel vannak jelen a csapó utcai takarékszövetkezeti fióknál. A környéket szalaggal lezárták, a helyszínelés tart.
Hogyan adóznak a diákok és a nyugdíjasok?
2013-05-15 - 10:27:57
Közeleg az adóbevallás határideje: május 21-ig annak a magánszemélynek kell bevallást benyújtania, akinek tavaly adóköteles jövedelme volt, és nem a munkáltatója vagy a NAV készíti el bevallását

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu