Nem mindegy, hogy Magyar Kupa-győztesként, vagy kupamásodikként indulunk az Európa Ligában2013-05-15 - 10:25:18
Magyar Kupa ezüstérmesként már július 4-én kezdenünk
kellene, ami nem mindegy a felkészülés szempontjából
A DVSC-TEVA kupagyőztesként
csak a második fordulóban kezdené az Európa-ligát, ami a felkészülés
szempontjából is nagy jelentőséggel bír, így a Lokinak már csak emiatt is
fontos a Győri ETO elleni siker a fináléban. „Egyáltalán nem mindegy, hogy
Magyar Kupa-győztesként, vagy kupamásodikként indulunk az EL selejtezőiben –
mondta dr. Róka Géza klubigazgató a dvsc.hu-nak. – Ha elhódítjuk a serleget,
akkor a versenyszabályzat szerint csak az EL második selejtezőkörében kell
kezdenünk a küzdelmeket. Ha azonban kikapunk a döntőben, akkor nem a
kupagyőztes jogán, hanem a bajnokságból utolsóként kvalifikált csapat helyén
indulunk, és már az első selejtezőkörben pályára kell lépnünk. Vagyis, túl az
erkölcsi sikeren és az újabb cím begyűjtésén igen fontos, hogy kupagyőztesként
kezdjük az Európa-liga szereplést, mert ebben az esetben július 18-án játsszuk
az első meccset, míg Magyar Kupa ezüstérmesként már július 4-én kezdenünk
kellene, ami nem mindegy a felkészülés szempontjából.
|
|