Idén összesen 223 család
jelezte igényét Hajdúnánáson az "Önellátási célú állattartás -
baromfitartás" alprogramban való részvételre
Idén összesen 223 család
jelezte igényét Hajdúnánáson az "Önellátási célú állattartás -
baromfitartás" alprogramban való részvételre. A Családsegítő- és
Gyermekvédelmi Szolgálat gondozásában lévő, nehéz anyagi körülmények között élő
családok jelentkezhettek. Az önkormányzat 114 család számára biztosít
vetőmagcsomagot és további 38 család számára művelésre alkalmas mintegy 500 és 600 négyzetméter
közötti alapterületű földparcellát. Az önkormányzat a vetőmagcsomag egy
részének megvásárlása céljából 2012-ben sikeresen pályázott a Magyar
Élelmiszerbank "Élelmiszerlavina" elnevezésű pályázatára, mellyel 500
ezer forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. A növénytermesztési
tevékenység mellett a tavalyi évben elindult az "Önellátási célú állattartás
- baromfitartás" alprogram is, amelyben - a szolgálat előzetes
igényfelmérését követően - 179 család kapott előnevelt csirkét - mondta a
polgármester. A szociális földprogram már korábban is eredményesnek bizonyult
Hajdúnánáson, két évvel ezelőtt az 57 családból mindösszesen 6 volt, akik nem
teljesítették művelési kötelezettségüket, az összes többi család gondosan
megmunkálta a használatba kapott területeket és az otthoni kiskerteket.