Folytatódik a Zöld Suli program, hajdú-bihari iskolákra is lehet szavazni
2013-04-30 - 10:18:16

Összesen több mint 90 hazai iskola vesz részt abban a versenyben, mellyel zöldítési támogatást lehet nyerni

Összesen több mint 90 hazai iskola vesz részt abban a versenyben, mellyel zöldítési támogatást lehet nyerni. Az idén immár harmadik alkalommal meghirdetett pályázat hatmillió forintos keretéből egy tucatnyi intézmény alakíthat ki üde zöld környezetet. A győztesekről részben a nagyközönség dönt: a www.cetelemzoldsuli.hu oldalon, május 14-ig bárki leadhatja voksát kedvencére. A további nyerteseket egy szakértői csapatából álló zsűri választja majd ki. Hajdú-Bihar megyei iskolák pályázataira lehet is szavazni, várja a voksokat a Gönczy Pál, a Bocskai, a Benedek Elek, a bárándi Raffay Lajos Tagiskola, a hajdúnánási és a sárándi Bocskai István Általános Iskola is. Három évvel ezelőtt indult útjára Zöldsuli Program, legfőbb célja, hogy a fiatal generációkra fókuszálva elősegítse a felelős gondolkodás kialakulását, megerősödését. Az eddigi tapasztalatok alapján a pályázó iskolák kiváló partnernek bizonyultak: a tervek elkészítése, illetve a szavazás során is aktívan bevonják a diákokat, akik ezáltal valóban magukénak érezhetik az zöldítés ügyét.



További cikkek a témakörből
Ne feledjék, holnap másként járnak a buszok!
2013-04-30 - 10:18:57
Részletek a dkv.hu oldalon
Bombával fenyegetőzött tízévesen, ráadásul nem először
2013-04-30 - 16:18:00
A gyermek elmondta, hogy nem először viccelődött. Elmondta a nyomozónak, hogy korábban 2013. április 3-án is ő telefonált a rendőrségre, akkor a hajdúsámsoni iskola robbantásával „viccelődött”, de persze nagyon megbánta amit tett.
Folytatják a városi vízhálózat tisztítását, ma éjjel sem lesz víz több utcában
2013-04-30 - 10:15:20
A tisztításra a csőfalakra lerakódott vas- és mangán eltávolítása miatt van szükség
Évről évre több tízezer fiatal vállal munkát nyáron: nekik segíthet majd a söralátét
2013-04-30 - 10:13:23
Debrecenben több diákszövetkezet segít a fiataloknak az elhelyezkedésben

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu