Évről évre több tízezer fiatal vállal munkát nyáron: nekik segíthet majd a söralátét
2013-04-30 - 10:13:23

Debrecenben több diákszövetkezet segít a fiataloknak az elhelyezkedésben

Tanulók rohamára számítanak az iskolaszövetkezeteknél, egyre kapósabb ugyanis a nyári munka a diákok körében - írja a Napi Gazdaság. Kücsön Gyula, az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke azt mondta: évente nagyjából 130 ezren keresnek tanulóként munkát, az érdeklődés idén nagyobb lehet a hallgatói szerződések bevezetése és a Diákhitel2 népszerűsége miatt. A diákok idén 560-600 forintos órabérre számíthatnak, a szakképzettek azonban ezer forintot is kaphatnak. Debrecenben több diákszövetkezet segít a fiataloknak az elhelyezkedésben. Évről évre több tízezer fiatal vállal munkát nyáron vagy felsőfokú tanulmányának időszaka alatt – a diákmunkával szerzett összegek bevallásának egyik legegyszerűbb módszere a söralátétnek becézett irat kitöltése. Az egyoldalas adóügyi dokumentum az egy munkaadónál dolgozók és a családi kedvezményről időben intézkedő szülők dolgát is megkönnyíti. Az elmúlt hetekben több mint tizenháromezer polgár döntött úgy, hogy a köznyelvben csak söralátétként emlegetett adóbevalláson ad számot a tavaly megszerzett jövedelméről. Az adózási iratok benyújtásának határideje május 21-én jár le, így többen határozhatnak még úgy: a hagyományos dokumentum helyett az egyoldalas adóbevallást töltik ki. Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője korábban úgy nyilatkozott: egyszerűsége miatt a hivatalosan adónyilatkozatnak nevezett nyomtatvány az adófizetők több csoportjának is kedvező lehet. Elsőként a diákmunkát végző tanulóknak. Mint mondta, évről évre több tízezer fiatal vállal munkát iskolaszövetkezeteknél nyáron vagy a felsőfokú tanulmányának időszaka alatt. A diákmunkával szerzett bevételről is bevallást kell készíteni, és a tanulók a söralátétnek nevezett irattal tudhatják le legkönnyebben kötelezettségüket – fogalmazott a szóvivő. Hasonló helyzetben vannak azok a munkavállalók is, akik tavaly egyetlen kenyéradó alkalmazásában álltak, pontosan úgy, mint a családi adókedvezményről jó előre nyilatkozó szülők. – A munkáltatók legnagyobb része megfelelően vonja le alkalmazottai béréből az adóelőleget, így a magánszemélyeknek általában nem kell mást tenniük, csak a söralátét-adóbevallás megfelelő sorába bemásolni a munkaadótól kapott igazoláson szereplő számokat – mondta Linczmayer Szilvia.



További cikkek a témakörből
Folytatják a városi vízhálózat tisztítását, ma éjjel sem lesz víz több utcában
2013-04-30 - 10:15:20
A tisztításra a csőfalakra lerakódott vas- és mangán eltávolítása miatt van szükség
Folytatódik a Zöld Suli program, hajdú-bihari iskolákra is lehet szavazni
2013-04-30 - 10:18:16
Összesen több mint 90 hazai iskola vesz részt abban a versenyben, mellyel zöldítési támogatást lehet nyerni
Coulibaly lelép Debrecenből
2013-04-29 - 16:40:36
Az NB I legutóbbi gólkirályának lejár a szerződése, így eddig is sejthető volt, hogy a tavasszal láthatjuk utoljára Loki-mezben focizni. A francia csatár hazája egyik újságírójának nyilatkozott arról, hogy biztosan nem marad Magyarországon.
Változik a buszközlekedés május elsején
2013-04-29 - 16:27:16
Ugyancsak május 1-jén tánc kavalkáddal és ingyenes lovas kocsikázással vár minden kedves érdeklődőt Hármashegyaljára a Zsuzsi Erdei Vasút.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu