Szent György-napi kihajtási ünnep a Hortobágyon2013-04-28 - 09:56:16
Kihajtották az állatokat a téli szállásukról
szombaton a Hortobágyon: a ménes, a gulya, a juhnyáj és a bivalycsorda a tél
beálltáig rója majd a pusztai legelőket, amely ezekben a hónapokban
szálláshelye és éléskamrája is a jószágoknak.
A
hortobágyi Kilenclyukú híd lábánál rendezett Szent György-napi kihajtási
ünnepen Szabó Csaba, a Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.
ügyvezetője emlékeztetett rá, hogy a pásztorok életének egyik kiemelkedő
eseménye volt ez a nap, hiszen ekkor kiseperték az istállókat, vízbe mártott
babérágakkal hintették meg, s a szalmatűz füstjével megfüstölték magukat és a
jószágaikat. A tűzön a nyájat áthajtották, majd maguk is háromszor átugrottak
felette, hogy a boszorkányok rontását elkerüljék. E napon történt az állatok
első kihajtása is a téli szálláshelyről a tavaszi, nyári legelőkre. A kiterelés
leggyakrabban zöld ággal történt, amely a néphagyomány szerint az állatok
gyarapodását, termékenységét szolgálja. A napjainkra egyre inkább eltűnő pásztorvilág e jeles ünnepének állít
emléket a szombaton megrendezett Szent György-napi kihajtási ünnep - tette
hozzá az igazgató. A hortobágyi
Kilenclyukú híd lábához a közelben legelő jószágokat hajtották ki, de 4000 szürkemarha,
2500 rackajuh, 250 ló és 200 bivaly tölti a nyarat a szabadban a pusztákon. A
szombati ünnepen csikósok és fogatok bemutatóját, pásztorok felvonulását
láthatta a közönség, a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) látogatóközpontjában pedig
megrendezték az idei első "pusztai kínálót", a helyi termékek vidéki
kispiacát. Szilágyi Gábor, a nemzeti park igazgatója
az MTI-nek elmondta: a "pusztai kínáló" egyszerre turisztikai
rendezvény és tényleges kispiac, ahol helyi élelmiszereken, biotermékeken,
kézműves portékákon kívül a vásári hangulatot erősítve népi játékokat, zenés
programokat is kínálnak, amelyek alkalmanként kiegészülnek különböző témában
tartott előadásokkal, és helyi termék versenyekkel, ételkóstolókkal.
| IPOSZ: bővül a jogsegélyszolgálat az észak-alföldi régióban 2013-04-28 - 11:10:42Júniustól újabb helyeken
nyílnak Jogpont+ irodák az észak-alföldi régióban, ezzel a térségben 54 irodára
bővül a hálózat
| | Árvíz/belvíz - Lassan apadnak a tiszántúli folyók 2013-04-28 - 11:37:18 Lassan, de
folyamatosan apad a vízszint a Hortobágy-Berettyón: Borznál vasárnap
reggel 352 centiméter volt a vízállás. Továbbra is harmadfokú
árvízvédelmi készültség mellett védekeznek a folyón, és folytatják a
Nagyiváni tározó ürítését - közölte a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
(TIVIZIG) védelemvezetője az MTI-vel.
| | Átadták szombaton a Debreceni Labdarúgó Akadémia edzőközpontját 2013-04-28 - 08:57:10
Az avató
ünnepségén Orbán Viktor miniszterelnök szorgalmazta, hogy az ország minden
nagyvárosában létesüljenek hasonló, korszerű létesítmények a fiatal
sportolóknak. Ahhoz, hogy a fiatalok naggyá tudják tenni
Magyarországot, iskolák és sportlétesítmények, ezekben pedig jó pedagógusok és
edzők kellenek, valamint az, hogy a szülők neveljék, iskoláztassák és
sportoltassák a gyerekeket - mondta a kormányfő.
| | Egerben és Debrecenben turnézik a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház 2013-04-26 - 15:11:21
Háy János Mandragóra című darabja most először látható Magyarországon, április 29-én,
a debreceni Csokonai Színházban
|
|
|