Egerben és Debrecenben turnézik a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház 2013-04-26 - 15:11:21
Háy János Mandragóra című darabja most először látható Magyarországon, április 29-én,
a debreceni Csokonai Színházban
Egerben és Debrecenben
turnézik a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház április 27. és 30. között:
az idei évad két produkcióját, az Utolsó pillanat és a Mandragóra című darabot
mutatják be. Bicskei István rendezésében az Utolsó pillanat című előadás már
két fesztivál programjában is szerepelt. A produkció ezúttal az egri Harlekin
Bábszínházban látható. Háy János Mandragóra című darabját Kövesdy István
rendezésében mutatták be a Figura Stúdió Színházban az idei évad nagyszínpadi
produkciójaként. Az előadás most először látható Magyarországon, április 29-én,
hétfő este 19 órától játsszák a debreceni Csokonai Színházban. A turné
támogatója a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
| Átadták szombaton a Debreceni Labdarúgó Akadémia edzőközpontját 2013-04-28 - 08:57:10
Az avató
ünnepségén Orbán Viktor miniszterelnök szorgalmazta, hogy az ország minden
nagyvárosában létesüljenek hasonló, korszerű létesítmények a fiatal
sportolóknak. Ahhoz, hogy a fiatalok naggyá tudják tenni
Magyarországot, iskolák és sportlétesítmények, ezekben pedig jó pedagógusok és
edzők kellenek, valamint az, hogy a szülők neveljék, iskoláztassák és
sportoltassák a gyerekeket - mondta a kormányfő.
| | Szent György-napi kihajtási ünnep a Hortobágyon 2013-04-28 - 09:56:16Kihajtották az állatokat a téli szállásukról
szombaton a Hortobágyon: a ménes, a gulya, a juhnyáj és a bivalycsorda a tél
beálltáig rója majd a pusztai legelőket, amely ezekben a hónapokban
szálláshelye és éléskamrája is a jószágoknak.
| | Lassan, de folyamatosan apad a Hortobágy-Berettyó 2013-04-26 - 15:10:16
Sőt: egy nap alatt
1300 hektárral csökkent az elöntött terület nagysága
| | Elővárosi villamos közlekedhetne Debrcenben is... 2013-04-26 - 11:31:30
Hogy mely
irányba valósulhatna meg ez a kötöttpályás elővárosi közlekedési
rendszer a Debreceni
Regionális Közlekedési Egyesület elnökét Jónás Zoltánt kérdeztem…
|
|
|