Elővárosi villamos közlekedhetne Debrcenben is...
2013-04-26 - 11:31:30

Hogy mely irányba valósulhatna meg ez a kötöttpályás elővárosi közlekedési rendszer a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület elnökét Jónás Zoltánt kérdeztem…

Villamospótló Kerékpártúrát rendez a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület a Nagyerdőn május 1-én. Ennek célja, hogy bemutassák a Nyugat-Európában már kiválóan működő, kötöttpályás közlekedési rendszert, vagyis az elővárosi villamost.  Az idegen szóval “TramTrain”-nek nevezett vasúti közlekedési móddal, a városon kívül is ugyanazzal a járművel utazhatnánk, átszállás nélkül, mint a városban. A legígéretesebb irány Hajdúböszörmény lenne. Éppen ezért a május elsejei túra során ennek a vasútvonalnak járják be a Debrecen területén lévő szakaszát.   A túrán való részvétel ingyenes, azonban a Debrecen-Zelemér vasúti jegyért és a vonaton történő kerékpárszállításért fizetni kell. A túrát kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek egyaránt bevállalhatják. További részletek a derke. hu- n olvasható. Hogy mely irányba valósulhatna meg ez a kötöttpályás elővárosi közlekedési rendszer Jónás Zoltánt az egyesület elnökét kérdeztem…



További cikkek a témakörből
Lassan, de folyamatosan apad a Hortobágy-Berettyó
2013-04-26 - 15:10:16
Sőt: egy nap alatt 1300 hektárral csökkent az elöntött terület nagysága
Egerben és Debrecenben turnézik a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház
2013-04-26 - 15:11:21
Háy János Mandragóra című darabja most először látható Magyarországon, április 29-én, a debreceni Csokonai Színházban
Néptáncosok költöznek a Kossuth térre
2013-04-26 - 11:06:30
Az egész napos rendezvényen nemcsak a debreceni néptáncegyüttesekben folyó munkát kívánják népszerűsíteni, hanem a város és a megye Alapfokú Művészetoktatási Intézményeinek csoportjait is fel fogják vonultatni Debrecen főterén.
Közlekedésbiztonsági nyílt napot rendeznek Debrecenben
2013-04-26 - 10:33:37
Közlekedésbiztonság Nyílt Napot rendez szombaton 8 és 13 óra között a Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége a tavaszi közlekedésre felkészülés és a közlekedésbiztonság jegyében a Bartók Béla u. 115 szám alatt.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu