Obama elnök szükségállapotot hirdetett Louisiana államban
2012-08-28 - 07:37:37

Barack Obama amerikai elnök szövetségi szintű szükségállapotot rendelt el helyi idő szerint hétfőn Louisiana államban, az Isaac trópusi vihar jelentette fenyegetés miatt.

Az Isaac, amely az előrejelzés szerint akár 2-es kategóriájú hurrikánná is erősödhet, várhatóan szerdán, vagyis pontosan hét évvel a Katrina hurrikán után érheti el az amerikai szárazföldet, valahol Florida és Louisiana között. A szél sebessége meghaladhatja az óránkénti 160 kilométert. A közelgő vihar miatt hétfőn több ezer embert érintő, kötelező kitelepítést rendeltek el a louisianai New Orleans és az alabamai Mobile több, alacsony fekvésű elővárosában. Az Isaac több mint 3 méteres hullámokat kelthet, a vihar vonulási irányának egyértelművé válása után a hatóságok újabb települések evakuálását is elrendelhetik. New Orleans és Mobile kikötőjét lezárták a hajóforgalom elől, és mintegy 1300 repülőjáratot töröltek. Az Isaac veszélyezteti a Mexikói-öböl partvidékének olajfinomítóit - ezek adják az amerikai kapacitás 40 százalékát -, valamint a térségbeli kőolaj- és földgáz-kitermelést is. Haitin és a Dominikai Köztársaságban 20-ra emelkedett az Isaac halálos áldozatainak száma. A két karibi államban mintegy 30 ezer embert telepítettek ki a vihar miatt.



További cikkek a témakörből
Később alszanak el, kevesebbet játszanak friss levegőn a mai gyerekek
2012-08-28 - 09:24:35
Átlagosan 40 perccel később mennek este lefeküdni és két órával kevesebbet játszanak a szabadban a mai csemeték, mint nagyszüleik gyermekkorukban.
Mára virradóra megdőlt a napi hidegrekord
2012-08-28 - 16:12:41
A Nógrád megyei Zabaron mindössze 1,7 Celsius-fokot mértek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
Három éve nem kézbesítette a leveleket egy olasz postás
2012-08-27 - 14:45:08
Három éve nem vitte ki a leveleket egy genovai postás, akit kollégája leplezett le.
Szamárversenyt rendeztek Királyhalmon
2012-08-27 - 09:25:57
Harmincadik alkalommal rendeztek szamárversenyt a túlnyomórészt magyarok lakta észak-bácskai Királyhalmon vasárnap.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu