A Nemzeti alaptantervben
megjelent a honvédelmi ismeretek kötelező oktatása.
A Nemzeti alaptantervben
megjelent a honvédelmi ismeretek kötelező oktatása, folytatódik és szélesedik a
"Katona-suli" program, a civil szakközépiskolákban pedig katonai
ismeretek elnevezéssel a tanrend részeként, fakultatív érettségi tantárgyként
szerepel - közölte a honvédelmi miniszter ma Kőszegen. Hende Csaba a
"Tranzit - Fesztivál a határon" rendezvénysorozat keretében beszélt a
katonai oktatásról. Elmondta, hogy a honvédség az önkéntesség elvén működik,
ugyanakkor a most induló katonai középiskolába tízszeres, a tisztképzésre pedig
hat-nyolcszoros a túljelentkezés. Hozzátette, hogy az idei tanévben Debrecenben
elkezdődik a képzés az első katonai középiskolában. A bentlakásos, katonai
nevelést nyújtó intézményben a hivatásos katonai pályára, tiszti és altiszti
pályára készítik fel a fiatalokat.