Az önkormányzaté marad a Dienes
2012-07-31 - 07:33:59

Visszavonta a Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola átadásáról szóló döntését a városi közgyűlés – tudta meg a dehir.hu.

Bár korábban szerették volna átadni az iskolát az egyetemnek, az Emberi Erőforrás Minisztériuma a plusznormatívát nem biztosította a felsőoktatási intézménynek, így az elállt szándékától. Az ellenzék szerint valaki hibázott, amiért egy korábbi döntés visszavonására kényszerül a közgyűlés. Kósa Lajos polgármester szerint mindössze a feltételek változtak meg. A polgármester elmondta: 2013 januárjától a pedagógusok egységesen az állami Klebesberg Intézettől kapják majd a fizetésüket, ezért nem járult hozzá a szaktárca a gyakorló iskolai státuszhoz és az ahhoz kapcsolódó plusz állami finanszírozáshoz. A közgyűlés hétfői ülésen egyben kiírta a Dienes igazgatói pályázatát is, amit korábban éppen azért vontak vissza, mert úgy volt, hogy az egyetem átveszi az iskolát. A pályázat lezártáig, várhatóan októberig a jelenlegi igazgatóhelyettes irányítja az intézményt.



További cikkek a témakörből
Egymilliárdos fejlesztés a Tranzit Food nyírgelsei gyárában
2012-07-31 - 14:33:15
A támogatási szerződést a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára jelenlétében írták alá ma a Szabolcsi településen
Idén is megrendezik a Debreceni Borkarnevált
2012-07-31 - 14:35:43
Fellép többek között a Kerekes Band is
Rablókat fogtak Debrecenben
2012-07-30 - 16:13:34
A három férfit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
A bihari térség munkaerő-piaci helyzetét vizsgálják Debrecen és Nagyvárad egyetemei
2012-07-30 - 16:08:25
Hajdú-Bihar és a romániai Bihar megye határ menti munkaerő-piaci helyzetét, elsősorban a fiatalok elhelyezkedési lehetőségeit vizsgálja a Debreceni Egyetem és a Nagyváradi Egyetem közös, uniós finanszírozású kutatóprogramja.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu