London 2012 - Harmadszor rendező a brit főváros 2012-07-24 - 08:44:05
A nyári ötkarikás játékok
történetében egyedüli csúcstartóvá lépett elő London azzal, hogy immár
harmadszor lehet házigazdája olimpiának.
A brit főváros a 2012-es sportolói
csúcstalálkozó előtt először 1908-ban, majd 1948-ban fogadhatta a világ
legkiválóbb versenyzőit. 1908-ban a játékokat személyesen VII. Edward, a vívást
magas szinten művelő uralkodó nyitotta meg, s a ceremónián 22 ország képviselői
- először a sporthistóriában - nemzeti lobogójukkal együtt vonultak fel. A
hivatalos NOB-adatok szerint összesen 2035 versenyző próbált szerencsét 22
sportágban, együttesen pedig 110 versenyszámban. A legeredményesebbek a britek
lettek, akik 145 medált - 56 aranyat, 51 ezüstöt és 38 bronzot - tartottak
otthont. A 63 sportolót felvonultató Magyarország az éremtáblán 9 medállal a
hatodik helyen végzett.
|
|