Európai szakmai delegáció járt a Debreceni Repülőtéren 2012-07-05 - 10:55:33
Meleghegyi Tamás felhívta a figyelmet: a repülőtér egyik
legnagyobb értéke az, hogy szinte egyáltalán nincs beépítve a környezete, így
nincsenek behatárolva a fejlesztési lehetőségek sem
Korábban elhagyatott,
elhanyagolt, majd később újrahasznosított, úgynevezett barnamezős terülteket
tanulmányozó európai szakmai delegáció járt tegnap a debreceni repülőtéren -
közölte Meleghegyi Tamás, az Airport Debrecen kft. ügyvezetője. A mintegy 30
külföldi és magyar szakember a repülőtér történetével, annak jelenlegi szakmai
és befektetési lehetőségeivel, továbbá a már megvalósult infrastrukturális
fejlesztésekkel ismerkedett. A szakemberek megtekintették a terminálokat és az
év elején átadott cargo bázist, majd prezentáción tájékozódtak a reptér
technikai paramétereiről is. A látogatás célja az volt, hogy az Európa 11
országának 14 városából összeállt csoport megismerkedjen hasonló méretű városok
barnamezős területen jelentkező problémáival és egy workshop keretében intenzív
tapasztalatcserével serkentse az adott területhez tartozó hosszú távú stratégia
kidolgozását. Meleghegyi Tamás felhívta a figyelmet: a repülőtér egyik
legnagyobb értéke az, hogy szinte egyáltalán nincs beépítve a környezete, így
nincsenek behatárolva a fejlesztési lehetőségek sem.
|
|