Megerősítik, korszerűsítik a Berettyó védtöltéseit
2012-06-06 - 16:49:19

Az árvízvédelmi fejlesztésekre kiírt pályázatok második fordulójában sikeresen pályázott a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság.

A „ Berettyó védtöltések fejlesztése a Kis-sárréti és a Berettyóujfalui ártéri öblözetekben elnevezésü projekt kiviteli munkálatai várhatóan szeptemberben elkezdődnek. Jelenleg a jobb és bal parton a régészeti lelőhelyek próbafeltárását végzik – közölte dr. Dani János a debreceni Déri Múzeum régésze. Ennek célja, hogy tisztázzák a lelőhelyek kiterjedését, valamint azok rétegrendjét. A töltések rekonstrukciója több mint 42 kilométer hosszúságban történik meg és 27 kilométer hosszon a töltés szilárd burkolatot kap. A beruházás 2015-ben fejeződik be. A költsége több mint három és félmilliárd forint. A számítások szerint ez az árvízvédelmi fejlesztés több évtizedre nyújt biztonságot a térségben élő több mint 69 ezer embernek.



További cikkek a témakörből
Postást akartak kirabolni Debrecenben
2012-06-06 - 16:51:42
Ki akartak rabolni egy postást ma Debrecenben, a férfit bántalmazták - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Megnyílt a könyvhét Debrecenben
2012-06-07 - 15:26:33
Tolnai Ottó Kossuth-díjas író személyes hangvételű írásának felolvasásával nyílt meg a 83. Ünnepi Könyvhét ma Debrecenben
Sakkszimultánon próbálhatja ki magát bárki
2012-06-06 - 10:15:33
A hétvégi debreceni pulykanapok egyik programja idén is egy sakkszimultán lesz
Szakmai rendezvénysorozatot indított a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Debrecenbe is jönnek majd
2012-06-06 - 10:08:18
Az ország hét fejlesztési régiójának egy-egy nagyvárosában szervezett szakmai rendezvénysorozatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu