A műszaki és gazdasági szakok alapozó matematikai
ismereteihez fejlesztenek elektronikus tananyagot és módszertant a Debreceni
Egyetemen és három másik felsőoktatási intézményben, csaknem 100 millió
forintos támogatásból. A projekt során 17 anyagot készítenek, melyekből 13 az
első évfolyam kurzusaihoz kapcsolódik, míg 4, az elsajátított lecke
gyakorlásában fogja segíteni a hallgatókat. A tananyag nem csupán az
egyetemisták, hanem az oktatók fejlődését is elősegítheti, hiszen csaknem 50
egyetemi tanárt fognak betanítani a használatára illetve alkalmazására. A
projekt, több mint 2000 elsőéves hallgató képzését érinti majd. Az
együttműködés részleteiről, Fábián Istvánt a Debreceni Egyetem rektorát
kérdeztük: