Debreceni úszó Eb - Nyolc pályán úsznak majd a versenyzők2012-04-06 - 08:33:20
Az Európai Úszó Szövetség
küldöttségének csütörtökön zárult helyszíni szemléje után eldőlt, hogy a
versenyzők nyolc pályán úsznak majd a május 21. és 27. között, Debrecenben
sorra kerülő Európa-bajnokságon.
Szakadáti László, a LEN igazgatója szerint a
legfontosabb és egyben "legizgalmasabb" kérdés a szállások és a
szállítás témája volt, s mostanra gyakorlatilag megteltek a hotelek,
mindenkinek van már megfelelő szálláshelye a kontinensviadal idejére. A televíziós
társaságok népes delegációinak elhelyezése szintén komoly feladatot jelentett:
"Például a német ARD, az olasz Rai vagy a francia tévé 25 illetve 85 fős
stábbal fog dolgozni. Arról nem is beszélve, hogy igen különleges igényeik és
kívánságaik vannak. Kis túlzással mindenki öt méterre akar lakni az uszodától,
lehetőleg hétcsillagos szállodában. Nehezen értik meg azt, hogy egy 250 ezres
városban végesek a szállodai kapacitások. A LEN magyar igazgatója azt mondta,
szerinte a Debreceni Sportuszoda azért számít különleges helyszínnek, mert
kisebb mérete miatt mindenhova lelátókat építenek, s a parton sem túl sok a
hely, így az egész olyan lesz, mint egy katlan.
| Kocsis Fülöp: életünk alapja Jézus 2012-04-08 - 11:49:56 A hajdúsági
kisváros templomát és annak udvarát zsúfolásig megtöltő hívek előtt a püspök
arról beszélt: nincs más igazság, csak Jézus igazsága, aki pedig más alapokra
helyezi életét, nagyon könnyen eltévedhet és elvesztheti a kitűzött célt.
| | Egyre többen kezdenek köhögni, tüsszögni 2012-04-10 - 08:05:24
Egy hete fokozatosan erősödik
a pollenterhelés az országban.
| | Borsik János az Új Munkatörvénykövről 2012-04-06 - 08:28:54
A
munkanélküliségről, a bérekről, az egykulcsos adóról és az új munka
törvénykönyvről értekeztek tegnap az Autonóm Szakszervezetek Debrecenben.
| | Ételt oszt a DEKOM 2012-04-06 - 07:55:58
Meleg ételt oszt április 7-én szombaton 12 órától, a Debreceni
Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma a Különleges Orvos- és
Mentőcsoportja.
|
|
|