Magyarországon a LEN küldöttsége2012-04-05 - 09:50:13
Az Európai Úszó Szövetség
küldöttsége tegnap Debrecenben járt Az Európai Úszó Szövetség
küldöttsége tegnap Debrecenben, a május 21. és 27. közötti kontinensviadal
helyszínén tartott "terepszemlét". A küldöttségben ott volt Szakadáti
László, a LEN igazgatója, Soren Korbo, a LEN úszó technikai bizottságának
elnöke, valamint az időmérésért, illetve az Eb belső kommunikációjáért felelős cég
képviselője. Először az uszodát vették szemügyre, majd több mint ötórás,
rendkívül alapos egyeztetés következett az EB szervezőbizottságával. Többek
között szó esett arról, hogy a Magyar Televízió mint az esemény közvetítője, 18
kamerával lesz jelen a kontinensviadalon, lesz kamera a medence felett és a víz
alatt is. A tárgyalások ma folytatódnak, a LEN szakemberei elégedetten
nyilatkoztak a tegnap tapasztaltakról és mindarról, amit az előkészületek
jelenlegi állásáról megtudtak.
|
|