Kábítószer-terjesztőket és -fogyasztókat fogtak el Debrecenben
2012-01-27 - 17:30:25

Egy 29 éves magyar és egy 27 éves külföldi állampolgárt fogtak el a rendőrök Debrecenben, mert megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy anyagi haszonszerzés céljából kábítószert értékesítettek a hajdú-bihari megyeszékhelyen. A két férfit kihallgatásuk után őrizetbe vették a rendőrök, és a bűncselekménnyel összefüggésben több fogyasztót is elfogtak, majd előállítottak. A bűncselekmény körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja, a két őrizetbe vett férfi előzetes letartóztatásáról a Debreceni Városi Bíróság dönt. A héten Debrecenben egy fiatal férfi meghalt, ketten pedig életveszélyes mérgezéssel kerültek kórházba, miután egy lakásban a GHB, más néven Gina tudatmódosító szerből fogyasztottak. Azóta mindkét fiatal túl van az életveszélyen, elhagyták a kórházat. Az ügy részleteit a rendőrség vizsgálja.



További cikkek a témakörből
Romagyilkosságok - Szerdán folytatódik a per
2012-01-29 - 09:08:19
A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő fegyveres és Molotov-koktélos támadások ügyében Kiss Árpádot, illetve a testvérét, Kiss Istvánt, valamint Pető Zsoltot és a vád szerint az utolsó két gyilkosságban sofőrként közreműködő Csontos Istvánt előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét betöltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják. A büntetőper 2011. március 25-én vette kezdetét, a bíróság több mint százötven tanút és harminc szakértőt idézett be.
Ferenczi: bokaszalag-szakadás
2012-01-29 - 10:07:20
Ferenczi János nagyon maga alatt van, hiszen hosszabb kihagyás vár rá, ráadásul ma utazott volna az U21-es válogatotthoz, ahová nyáron is kapott meghívót, de szintén egy sérülés miatt nem tudott csatlakozni a kerethez. A játékosnak három hétig kell gipszet hordania, majd újabb három hétig egy rögzítőt, és csak ezt követően kezdheti el a rehabilitációt.
Pályázunk az U21-es labdarúgó Európa-bajnokságra
2012-01-27 - 17:25:53

Félmilliárd forintos árvízvédelmi beruházás fejeződött be a Tisza-mentén
2012-01-27 - 17:24:57


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu