A Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese szerint szakmailag nem támasztható alá az államilag támogatott felsőoktatási helyek keretszámának megállapítása, az sem a diákok érdekeit, sem a piaci igényeket nem szolgálja. Jávor András reméli, hogy csak átmeneti időszakra vonatkozik ez a keretszám-megállapítás. Az egyetemi tanár azzal kapcsolatban, hogy a DE jogi kara egyetlen támogatott helyet sem kapott, az MTI-nek ma azt mondta: ezt semmi nem indokolta, nem tapasztaltak túlképzést, jogászaik iránt jelentős a fizetőképes kereslet. Eddig 40 és 70 közötti létszámmal indult a támogatott jogászképzés évente Debrecenben, s kétszer ennyien kezdték meg tanulmányaikat a költségtérítéses jogászképzésben. Hasonló a helyzet az igazgatásszervező szakon is. Közben gazdaságtudományi területen - a közgazdasági karon, illetve az agrárcentrum gazdálkodástudományi karán - a korábbi 200 helyett összesen 10 helyet kaptak a közgazdász alapképzésre. Jávor András hozzátette: a bölcsészképzésben 401-ről 250-re, az agrárképzésben 224-ről 150-re csökkent a támogatott helyre felvehető diákok száma, miközben az informatikai és az orvosi karra a korábbi létszám csaknem kétszeresét vehetik fel. A professzor kijelentette, hogy "a gyerekeket nagyon rossz helyzetbe hozták" az új rendszerrel, amely reményei szerint átmeneti lesz. Úgy véli, hogy ha az 2-3 évig érvényben marad, akkor súlyos károkat okoz, s oktatói munkahelyek megszűnését is eredményezheti.