A magyar kultúra napja - DVD-bemutató Hajdúböszörményben
2012-01-18 - 15:54:04

Hajdúböszörmény városa egy film elkészítésével és kiállításokkal, színelőadásokkal ünnepli a magyar kultúra napját. A DVD-n a város történelméhez köthető történelmi zászlók és korok elevenednek meg egy verses-zenés színdarabban. Kiss Attila polgármester a kiadványt bemutató mai tájékoztatóján elmondta: a város mezővárosi rangra emelésének 600. évfordulóján, 2010 szeptemberében mutatták be azt a nyolc történelmi zászlót, amely szorosan kötődik a város történelméhez. A rendezvény sikere ösztönözte őket arra, hogy a Nemzeti Kulturális Alaphoz forduljanak 800 ezer forint támogatásért, amelyet sikerült elnyerniük. A DVD Hajdúböszörmény minden intézményébe eljut, de kapnak belőle megyei szervezetek és a testvérvárosok is. Dánielfy Zsolt, a debreceni Csokonai Színház művésze, a Történelmi zászlóink című film író-rendezője beszélt arról is, hogy a filmmel elsősorban a magyar történelmi és kulturális hagyatékokat igyekeznek továbbadni a fiatalabbaknak.



További cikkek a témakörből
Elhunyt Hapák József fényképész, Debrecen díszpolgára
2012-01-18 - 17:15:02

Negyven millió forintból épül meg az állatotthon
2012-01-18 - 17:21:30

Megindult a forgalom Barabásnál
2012-01-18 - 15:53:43

Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozója
2012-01-18 - 14:24:04


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu