A december végén távozó két játékos közül Kazai Anita visszatér a női kézilabda NB I-ben szereplő Debrecenbe, kedden már együtt edz a csapattal – adta hírül a klub honlapja. Makray Balázs ügyvezető elmondta: sikerült megállapodni Kazai Anitával, a balszélső visszatér Debrecenbe, és ha a szakmai stáb igényt tart a játékára, pénteken, a Kiskunhalas ellen pályára is lép. „Örömmel tapasztalom, hogy az elmúlt hónapok bizonytalanságai végre rendeződtek a klubban! – idézi a dvsckezilabda.hu Kazait. – A tárgyalások végén most elmondhatom, hogy az új szerződésemet tiszta körülmények között, korrekt feltételekkel tudjuk megkötni. Az elmúlt debreceni éveim után igazán otthon érzem magam a városban és a klubban, ezért nagyon örülök, hogy továbbra is itt játszhatok!"