A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata a diákok által a nem teljesített kreditek után befizetett pótdíjakból finanszírozza egy új hallgatói szolgáltatóközpont építésének 300 milliós költségeit - mondta el Csiszár Imre, a DE-HÖK elnökhelyettese ma az MTI-nek. A Doktoranduszok Országos Szövetségének főtitkára felidézte, hogy az egyetem szenátusa két éve azzal a céllal vezette be ezt a díjat, hogy a hallgatók körültekintően válasszák meg, mely tárgyakat veszik fel, és amit felvesznek, azt végezzék is el. Ha a hallgatók nem teljesítik a felvett tantárgyakat, kreditenként 1500 forint, de legfeljebb 18 ezer forint pótdíjat kell fizetniük. A kreditdíjból befolyó bevétel - évente több tízmillió forint - 90 százaléka hallgatói sport- és kulturális célú infrastrukturális fejlesztésekre, valamint a hallgatói jóléti szolgáltatások bővítésére fordítható, 10 százalékot pedig a karok használhatják fel oktatástechnikai fejlesztésekre. A hallgatók tanulmányi ügyeinek intézését és a számukra nyújtott szolgáltatások ellátását könnyíti meg az év végére elkészülő, 1200 négyzetméteres hallgatói tanulmányi és szolgáltatóközpont.