Kiegyenlítődhetnek a nyugati és keleti országrész közötti különbségek a szakképzési támogatások mértékét illetően, miután január óta a pénz közös alapból osztják szét- tudta meg az OrientPress Hírügynökség. Hajnal János, a debreceni Alföld Szakképző Nonprofit Kft. igazgatója a közrádiónak elmondta, a legfontosabb változás, hogy a pótlékot a cégek már nem költhetik saját dolgozóik képzésére, az iskolák, egyetemek pedig nem gyűjthetnek be szakképzési hozzájárulást, az összegek a központi alapba kerülnek. Eddig a pénzt tárgyi eszközállomány bővítésére lehetett fordítani, ezután a gyakorlati helyekre költik. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem gazdasági főigazgatója szerint is mindenképpen kedvezőtlen a felsőoktatási intézményeknek, hogy számukra megszűnik a fejlesztési támogatás. „Ugyanakkor a gyakorlati képzés szervezésében vannak közvetlen lehetőségek is a cégekkel, úgyhogy pár hónap vagy egy év múlva tudjuk ennek a konklúzióját megállapítani” – mondta a debreceni egyetem munkatársa.