A nagymamának egy tévéműsor miatt kellett meghalnia2007-01-20 - 16:27:32
Oroszországban egy férfi elismerte, hogy azért ölte meg a nagymamáját, mert nem tudtak megegyezni, melyik tévécsatornát nézzék. A 81 éves nő holttestére a rendőrség az asszony lakásában bukkant rá. Gyilkos unokája megszökött, de később elfogták, és most börtönben várja tárgyalását. Az ügyészség szerint a férfi részeg volt, amikor a nagyanyját a vita során megverte és megszúrta. A kihallgatás során arra már nem emlékezett pontosan, hogy mit akart a tévében nézni - mondta a hatóság szóvivője. (InfóRádió)
| Tizennyolc év után került elő a dzsungelből 2007-01-20 - 16:28:57Nyolcéves korában, a kambodzsai határ közelében tűnt el az a vietnami kislány, akit 18 év után a közelmúltban favágók találtak meg a dzsungelben. Apja, egy helyi rendőr a vadon lányában azonnal felismerte rég eltűnt gyermekét.
| | Kísérletek hétvégéje Győrött 2007-01-20 - 19:54:08Szünet közbeiktatása nélkül, 2007 percet töltöttek kísérletezéssel egy győri középiskola diákjai. Az országban egyedülálló módon, az elmúlt két napban 120 diák, 68, az idővel kapcsolatos fizikai kísérletet végzett el. Az órán kívüli munkáért nem kapnak 5-öst, de az interneten az egész világ láthatta őket.
| | Megtalálták Mona Lisa sírját? 2007-01-20 - 16:22:20Egy olaszországi művészettörténész azt állítja, megtalálta a sírját annak a hölgynek, akiről Leonardo da Vinci megfestette világhírű alkotását, a Mona Lisát.
| | Túl sokat ivott? Ingyen hazaviszi a rendőrség! 2007-01-18 - 17:00:06Aki úgy találja, hogy túl sokat ivott, a rendőrséghez fordulhat ingyenes hazafuvarozásért egy amerikai városban, és akár 40 kilométerre is elviszik.
|
|
|