Börtön helyett saját autójukat kellett összekenniük a vandáloknak2006-07-22 - 09:29:39
A két vandál, az egyik 19 a másik 20 éves, tévékamerák és egy kisebb tömeg érdeklődése által kísérve hajtotta végre büntetését. Miután fehér autójukra több réteg festéket lőttek, nehéz munkával kénytelenek voltak azt letakarítani. Egy amerikai bíró sajátos büntetéssel sújtott kettő vandalizmus miatt elitélt fiatalt: a saját autójukat kellett festékpisztollyokkal szétlőni, és utána feltakarítani a koszt. Ezzel elkerülhették azt a hathónapos börtönbüntetést, amit azért kaptak csütörtökön, mert paintball fegyverekkel támadtak egy férfi kocsijára még májusban A két vandál, az egyik 19 a másik 20 éves, tévékamerák és egy kisebb tömeg érdeklődése által kísérve hajtotta végre büntetését. Miután fehér autójukra több réteg festéket lőttek, nehéz munkával kénytelenek voltak azt letakarítani. A bíró ezen kívül még 40 óra közösségi munkát szabott ki a fiatalokra: egy, a rászorulóknak ingyen házat biztosító civil szervezetnek kell segíteniük azzal, hogy falat festenek.
| Voodoo koponya a poggyászban - két év felfüggesztett 2006-07-22 - 10:36:50Myrlene Severe akár 15 év börtönt is kaphatott volna, amiért rendes papírok nélkül próbálta bevinni az országba egy ember fejének maradványait. Az AFP-nek nyiltakozó rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a koponyán még haj, bőr és valamenyni föld is volt, amikor azt megtalálták a voodoo hitű nőnél a floridai repülőtéren még februárban.
| | ?rsétát kínál 35 millió dollárért egy cég 2006-07-22 - 16:06:48A 35 millió dolláros árban benne van egy ebéd a Szojusz űrszondában, nyolc napos tartózkodás a Nemzetközi ?rállomáson, és egy másfél órás űrséta. A társaság már egyeztetett az oroszokkal, már csak az űrállomást üzmeltető többi 15 országnak kell rábólintania az ötletre, de az orosz tiszviselők biztosak abban, hogy nem lesz ezzel gond.
| | A ruhavásárlás megnyugtató, ételt venni öröm 2006-07-21 - 12:55:00
| | Ma Ferihegyre érkezik a mesemondó körút 2006-07-19 - 08:16:51
|
|
|