Jövő héttől a nézők előtt a Szabadság, szerelem első képkockái
2006-07-16 - 13:38:13

A vágási munkálatok utolsó szakaszába értek a Szabadság, szerelem című film alkotói, az ,56-os mozi első képkockáit, tehát a film előzetesét jövő héttől láthatják a nézők - tájékoztatta az MTI-t Ádám Bernadett, a forgalmazó Intercom sajtófőnöke vasárnap.

A munkák az előzetes tervek szerint haladnak: a képvágást július végén fejezik be, augusztusban indul az úgynevezett utószinkron, a kép és hang végleges keverése pedig szeptemberben lesz Londonban - közölte a sajtófőnök.

Hozzátette, hogy jelenleg két vágó, két asszisztens és a producer dolgozik a forradalom idején játszódó filmen.

A díszbemutató a tervek szerint a forradalom kitörésének ötvenedik évfordulóján, október 23-án lesz.

A mintegy 700 statisztát felvonultató, 23 helyszínen játszódó alkotás valamivel több mint két hónapos forgatása május elején fejeződött be.

A magyar-angol koprodukcióban készülő Szabadság, szerelem rendezője Goda Krisztina, producere a magyar származású amerikai filmes, Andrew G. Vajna. A főszerepet, a magyar vízilabda-válogatott játékosát Fenyő Iván, a műegyetemista forradalmár szerelmét Dobó Kata játssza, míg barátjukat Csányi Sándor alakítja.

A film különleges emléket készül állítani az 1956-es forradalomnak. A történet ,56 októberében-novemberében játszódik párhuzamosan Budapesten és a melbourne-i olimpián.

Az 1956-os világjátékok elődöntőjében, december 6-án a magyar vízilabda-válogatott a szovjet csapattal játszott, a magyarok 4 : 0-ás győzelmet arattak. Az indulatokban bővelkedő meccs végén Zádor Ervin súlyosnak látszó sérülést szerzett, az egyik szovjet játékos ütésétől a homlokán eleredő vér vörösre festette a medencét. A rendkívüli mérkőzés híre és az arról készült fotók bejárták a világsajtót.



További cikkek a témakörből
Egy csoki, ami csak 50 fok felett olvad
2006-07-18 - 12:10:33

Meglepő javaslat Dániában: parfümtilalom
2006-07-18 - 12:19:12

Bush beszéde jót tett a magyar ingatlanpiacnak
2006-07-16 - 13:30:27
George Bush a Citadellán mondott beszéde óta jelentősen megnövekedett a Dunára néző budapesti ingatlanok iránti érdeklődés - derül ki a Prestige Towers szakértőinek gyorsjelentéséből.
Egymillió szál cigit szeretne gyűjteni
2006-07-16 - 13:27:38
Egymillió szál cigarettát szeretne összegyűjteni dohányzó fiataloktól egy pécsi férfi, ezzel indítana el egy újfajta dohányzás-ellenes kampányt az országban.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu