Nem ijedek meg semmitől - Bruce Willis interjú - Magyar Hírlap2006-07-15 - 09:36:35
szinkron munka mellett a 16 utca című filmben próbálja feledtetni az akcióhős figuráját, bár a változást várhatóan megakasztja majd, ha elkezdik forgatnia a Die Hard 4. részét. Broadway szerepre vágyik Bruce Willis - a Die Hard 1-2-3, az Ötödik Elem és a 12 Majom című filmek sztárja, ott ugyanis még soha nem lépett fel. Egyébként nem idegen tőle a színház, pályakezdőként többször színpadra lépett Idaho-ban - olvasható a vele készített interjúban. A többnyire rossz fiúkat elpüfölő hősöket alakító színész nemrég a Túl a sövényen című animációs film egyik szerpelőjének adta hangját. Bevallása szerint nagyon nehezen ment a munka, két hónapba telt, mire megtalálta a figura hangját, de mindenképpen örült a szerepnek, szeretett volna ugyanis valami olyat csinálni, amin jól szórakoznak a gyerekei. A szinkron munka mellett a 16 utca című filmben próbálja feledtetni az akcióhős figuráját, bár a változást várhatóan megakasztja majd, ha elkezdik forgatnia a Die Hard 4. részét.
| Emlékmű az óceánrepülőknek-Bicske mellett 2006-07-15 - 10:23:13A két pilóta emlékműve két kőből áll: a nagyobbikra a nevüket, az arcképüket és a repülőgépet vésték rá, a kisebbiken a repülés dátuma és az emlékmű avatásának dátuma szerepel.
| | Beckham-focisuli Ázsiában is 2006-07-15 - 11:16:00Gyermekként Beckham Bobby Charlton focisulijába járt, s feltett szándéka, hogy nagy elődjéhez hasonlóan megossza tudását és tapasztalatait a következő generáció tagjaival.
| | Jövő májusban mutatják be a Shrek harmadik részét 2006-07-14 - 13:31:55A Shrek első része 2001-ben 480 millió dolláros bevételt hozott világszerte, a második rész 920 millió dolláros rekordot döntött az Egyesült Államokban.
| | Hogyan zenél egy szúnyog, ha szerelmes? 2006-07-14 - 10:15:25Brit kutatók felismerték, hogy a hím és a nőstény szúnyogok egymás közelébe érve megváltoztatják zümmögésük frekvenciáját, így végül hangjuk egészen hasonlóvá válik egymáshoz.
|
|
|